A Libri Könyváruház februárban első alkalommal „országos körözést indított az év legjobb magyarnyelv- és irodalom tanárának megtalálásáért”, Arany Tanár vetélkedő címén. A „nyomravezető osztály” háromnapos osztálykirándulást, a győztes tanár iskolája pedig értékes könyveket nyerhet a könyvtár számára.
A 11. c osztály nevezte is Frank Évát, de lelkesedésük sajnos hamar elapadt. A 12. a diákjai – akik a tanárnő szárnyai alatt cseperedtek fel – azonban felkarolták a projektet.
*
Az első fordulóban egy viszonylag egyszerű feladatot kaptunk: be kellett mutatni a jelölt pedagógust különböző ötletadó szempontok szerint. Mi főleg módszerét és személyiségét emeltük ki. Műfajt és formát tekintve sem adtak sok megkötést. Közösen úgy döntöttünk, hogy a legjobb lenne egy kisfilmet készíteni, amiben egy feleletvázlat mentén haladunk, a kifejtést pedig riportok szolgálják.
Azt hiszem, további szócséplés helyett beszéljen inkább a pályamű: